Dokumentumok

Tábori egészségügyi nyilatkozat

A Nemzeti Erőforrás Minisztere 2012. évi rendelete alapján a táboroztatásban részt vevő gyermek szülőjének a táborozás megkezdése előtt (legkorábban négy nappal) le kell adnia kitöltve az alábbi linken letölthető nyilatkozatot, melyben arról nyilatkozik, hogy gyermekét egészségesen engedte a táborba.

Európai egészségbiztosítási kártya

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya segítségével egy másik uniós tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetők igénybe azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek az adott tagállamban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak. Az egészségügyi szolgáltatónak úgy kell ellátnia a magyar biztosítottat, mintha az adott tagállamban lenne biztosított. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Kártyát csak az adott állam társadalombiztosítási szervével szerződött szolgáltató fogadja el.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát az ország területén bármely Kormányhivatal Egészségbiztosítási Szakigazgatási Szervénél, Kormányablaknál, illetve annak Kirendeltségén, valamint a Kistérségi Ügyfélszolgálatokon lehet igényelni.

A kártya kiadásának előfeltétele az érvényes biztosítási jogviszony megléte, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megléte, mely a kiállítás előtt minden esetben ellenőrzésre kerül.

Az igénylés történhet postai úton és személyesen. Mindkét esetben előfeltétel az igénylési nyomtatvány kitöltése, mely beszerezhető az igénylés helyén, illetve letölthető az internetről (jelenleg: www.oep.hu).

Az igényléshez szükséges dokumentumok: 
  • a személyazonosságot igazoló okmány, 
  • lakcím igazolás, 
  • TAJ kártya,
  • meghatalmazás (Meghatalmazott útján történő eljárás esetén)
  • Kiskorú esetén a törvényes képviselő járhat el 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése